Lassan itt a kötelező-váltás véghajrája!
Amennyiben még nem döntötted el, hogy melyik biztosítót választod a jövő évre a gépjárműved felelősség-biztosítójának, ennek eldöntésére már csak 10 napod van.
Pontosabban 10 napod van arra, hogy biztosítóváltás esetén a jelenlegi biztosítódhoz a meglévő szerződésed felmondását írásban eljuttasd.
Hogyan tudod ezt megtenni?
- A biztosítónál személyesen – az ügyintézővel átvetetve a felmondási nyilatkozatot.
- Fel lehet adni postán, célszerű ajánlott tértivevényes küldeményként feladni, mert így bizonyíték lesz a kezedben, hogy időben átvette a Biztosító a felmondást.
- Faxon is lehet továbbítani – ebben az esetben mindenképpen érdemes megvárni a visszaigazolást – és arra is gondolj, hogy az utolsó napokban zsúfoltak lesznek a vonalak, tehát mielőbb intézkedj.
Ezen a nyomtatványon tudod felmondani a jelenlegi biztosításodat, ezt mindenhol elfogadják.
Fontos tudni, hogy csak a jelenlegi biztosításod felmondásának a határideje november 30, az új biztosításodat december 31-ig tudod megkötni.
Persze azért gondolj az ünnepekre is, ajánlom, ezzel se várj az utolsó napokig.
Készült egy kis összefoglaló a különböző biztosítók idei akcióiról, talán ez segítségedre lesz, hogy könnyebben dönteni tudj: váltasz – nem váltasz.
‘Véghajrához érkezett a kötelező kampány!’ tovább…




